A Szabó Lőrinc szobor koszorúzása

2017. március 31.
Fotó: Csabai Márk

A Szabó Lőrinc szobor koszorúzása

Március 31-én ünnepeljük Miskolc város híres szülöttének, Szabó Lőrinc születésének 117. évfordulóját. A költő szakavatott ismerője, Kabdebó Lóránt írja a következőket:

„Egyidős volt a huszadik századdal. A Miskolcon született költő a Debreceni Református Kollégium neveltjeként már gimnazista éveiben megismerkedett a magyar- és világirodalom jelenségeivel, a természettudományok eredményeivel és az értelmiségi társasági élet szabályaival. A Nyugat folyóirat első évtizedes eredményeinek ismeretében Babits Mihály filozófiai ihletettségű, nagy formakultúrájú és európai irodalmi műveltségű költészetének válik követőjévé.

Amikorra saját versei 1920-tól megjelennek a Nyugatban, járatos a legújabb európai költészetben és tájékozott a századelőtől kifejlődő avantgarde mozgalmakban. Első kötete, az 1922-ben megjelent Föld, Erdő, Isten ritka elismerést vált ki: az első világháború, majd az azt követő forradalmi-ellenforradalmi hullámok, a Trianonba torkolló országvesztés kataklizmái közepette, a minden irodalmi jelenséget beárnyékoló Ady-hatás és az avantgarde tetőzésekor olyan klasszikusan kiegyensúlyozott stílusszintézist képviselt, amely ugyanakkor a modern személyiség történelmi, érzelmi és létfilozófiai veszélyeztetettségének átélését is éreztette. Nagy távlatú életmű alapozása volt a kötet, amelyhez az érett költő sorsfordító pillanataiban mindig is visszafordulhatott.

Reprezentálhatja-e jobban őnála a huszadik századot bárki is? A századot, amelyben minden törekvés éppen önmaga ellentétére váltott át; ahol a kimondott szó a megfogalmazásba fogás pillanatától mást fedez; ahol a tett állandó ellenkezésbe ért a morállal és ahol az ember végső menedéke, a magány is újabb kiszolgáltatottság terepévé lényegül át.

A szülőhely szinte mindenki számára egy életen át tájékozódási pont. Miskolchoz „sajnos, alig köt valami emlék” – írja a felnőtt férfi, és a Tücsökzenében is inkább a hiány fájdalma szólal meg: „Szülővárosom, sose lesz szemed kóbor fiadon?” (Miskolc). A szülőház is csak rövid ideig volt otthonuk az Új világ (a mai Vörösmarty) utcában. A ház a vasúthoz közel esett, és benne egy kocsma működött, amelynek obszcén csúfneve rajta maradt a házon megszűnte után is, egészen annak lebontásáig. A zajos környék zavarta a család nyugalmát és a gyakran úton levő mozdonyvezető apa pihenését. De nemcsak miskolci lakásaik váltogatásáról tanúskodnak a Sárospatakon őrzött református egyháziadó-ívek, hanem arról is, hogy a városokat is gyakran váltogatta a család: Miskolc után Balassagyarmat, majd ismét Miskolc – Szabó Lőrinc és bátyja is itt kezdi az elemit –, aztán újra Balassagyarmat, végül Debrecen.”

Ma a szülői ház helyén áll a Szabó Lőrinc Általános iskola, városunkban könyvtár, utca és rendszeresen megrendezett szavaló verseny viseli a Szabó Lőrinc nevet. Iskolánk is ápolja a költő emlékét. 2017. március 31-én, pénteken a második órában a magyar nyelv és irodalom munkaközösség képviseletében a magyar fakultációsok helyeztek el koszorút Varga Imre szobránál.

Dr. Bacsó László

Szabó Lőrinc:

Miskolc

Miskolcon többször laktunk. De alig
emlékszem rá... Tűzijáték vakít:
avasi ünnep? Egyszer egy hatost
kaptam egy nénitől! És villamost
ott láttam először, s - mint csöpp gyerek -
óriási búzavásárteret.
S mit még? Majálist: lacikonyha, tánc!
Hogy bámultam a viccmondó cigányt!
És látom a Szinvát is: a fa-híd
alatt, a mélyben, fáradt habjait
keskeny szenny-csík görgette meredek
házfalak közt; de a széles meder
hogy megtelt, mikor jött az áradás!
S a környéket: egy-egy kirándulás
néha ma is idéz benneteket,
kék-zöld mezők, Tapolca, tó, liget,
Miskolc határa... Szülővárosom,
sose lesz szemed kóbor fiadon?