5 nap, 80 diák, 8 pedagógus, 4 sofőr, 2 busz és rengeteg élmény – talán ezek jutnak legelőször eszünkbe szeptember végi erdélyi utazásunkról.
A „Határtalanul” pályázat keretén belül 80 szerencsés diák vehetett részt az 5 napos erdélyi körúton. Utunk során leginkább természeti kincsekben bővelkedő székely és magyar emlékeket őrző helyeken jártunk, és megfordultunk a rohamosan fejlődő Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon, Csíkszeredán és Gyulafehérváron is.
Székelyföldön a természet megőrizte tisztaságát, eredetiségét és persze hagyományait. Tökéletes példa erre Torockó, ahol az utolsó éjszakánkat töltöttük. A falu a maga változatlanságával, nyugalmával és szerény, ám bámulatba ejtő szépségével fogadott minket. Torockó legszembetűnőbb látnivalója a Székelykő, amely bástyaként emelkedik a falu fölé: egy kopár hegycsúcs Torockótól keletre. Jellegzetes formája miatt a faluból nézve itt kétszer kel fel a nap. Miután felkel, hirtelen eltűnik az 1129 m magas Székelykő mögött, és aztán ismét előbukkan.
Testvériskolánk, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanárai és tanulói is szeretettel fogadtak bennünket. Lehetőségünk nyílt megismerni újonnan szerzett székely barátainkat, akik körbevezettek iskolájukban, beszéltek mindennapjaikról. Csodálattal töltött el, hogy náluk a tánc, az ének a közösség összetartó ereje, csakúgy, mint a népviselet, ami mára ünnepi öltözékké vált. Második találkozásunk során ők látogattak el „hozzánk”, zetavári szállásunkra, ahol csapatépítő tevékenységekkel és néptánccal töltöttük a délutánt. Az estét egy közös grillezéssel koronáztuk meg, ahol megkóstolhattuk a helyi konyha jellegzetességét, a micset.
Székelyföld domborzatának nagy részét a Keleti-Kárpátok belső vonulatai alkotják, tehát a túrázáshoz való feltételek teljes mértékben adottak. A hegyek csodálatos élményt nyújtanak a látványt élvezőknek és a kalandot kedvelőknek. Egyik nagy kedvencünk a Madarasi Hargita 1801 m magasan fekvő csúcsa volt. A felfelé vezető út zömét traktorral tettük meg. Ez az erős emelkedőn megtett jókedvű 40 perc, úgy gondolom, mindenki számára emlékezetes marad. Medvét ugyan nem láttunk, de a hegytetőn állva elakadt a szavunk. Rendkívüli a látvány, szinte egész Erdély a „lábaink előtt hevert”. A hely megindító hangulatát fokozzák a beszédes kopjafák, a szétszórtan felállított kőhalmok és kőfeliratok, nemzeti színű szalagokkal. Nehéz megfogalmazni, de aki itt járt egyszer, biztosan megérti, hogy miért szent a székelyeknek ez a hegycsúcs.
A Békás-szoroshoz érve szinte függőleges sziklaszirtek, kisebb nagyobb vízesések, zúgó hegyi patakok között találtuk magunkat. A lélegzetelállító völgyben sétálva az Oltárkő, a sziklaóriás tornyosult felénk. Beszéljenek inkább a sziklák, vagyis az arról készült képek, hiszen a látvány a 200-300 m magas, merőleges kőszirtek között, szűk úton sétálva, páratlan.
Ezúton is szeretnénk megköszönni osztályfőnökeinknek és kísérő tanárainknak, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez az utazás.
Szalóczy Kamilla (12/2)
Összefoglaló a pályázatról (digitális újságok, cikkek, fotók, film, média) »»
Fotó: Zobay Ferenc tanár úr