
Pályázati azonosító: NTP-KKI-B-15-0207
Természettudományos Tehetségműhely az Avasi Gimnáziumban
megbízásából és támogatásával
„A köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása”
című pályázat keretein belül
Tehetséggondozó szakköri foglalkozások az Avasi Gimnázium Avasi Laborjában
A program az NTP-KKI-B-15-0207 Természettudományos Tehetségműhely az Avasi Gimnáziumban c. pályázat keretein belül valósult meg iskolánkban.
Természettudományos szakköri foglalkozásokat tartottunk 7-8. évfolyamos olyan tanulóknak, akik fokozottan érdeklődnek a természettudományok iránt. A szakkör munkájában részt vettek az Avastetői Általános Iskola Széchenyi Tagiskolájának diákjai is.
A foglalkozásokon a hagyományos tanórai keretekből kilépve kötetlenebb, sokszínűbb, interaktív formákat alkalmaztunk. A program nagy része a természettudományi labor lehetőségeire épített, XXI. századi körülmények között, a természettudományok kísérleti bemutatását valósítottuk meg, olyan tanulói és tanári kísérleteket, amik a normál tantervi követelményekbe nem férnek bele, normál tantermi körülmények között nem végezhetők.
Hangsúlyt fektettünk az elektronikus eszközökkel végezhető fizikai és kémiai mérésekre, a mérési eredmények számítógépes adatgyűjtésére, a feldolgozásra és kiértékelésre. Ezáltal a digitális és természettudományos kompetenciák egyidejű, együttes fejlesztésére.
Programunk a következő tanévben ismét várja az érdeklődő tanulókat nem csak gimnáziumunkból, hanem az avasi általános iskolákból is!
KEF verseny dokumentáció (rar) »»
Beszámoló a projekt megvalósulásáról (pdf) »»
Katt a képre a fotógalériához!

Katt a képre a fotógalériához!