Jelenlegi hely

Még egy utolsó túra a tanévben...

Még egy utolsó túra a tanévben...

2015. május 30-án egy kis csapat az Avasi Gimnáziumból kirándulni indult a Bükkbe. Reggel 8:15-kor találkoztunk a Felső-Majláth buszmegállóban. Fél 9 körül indultunk el Ómassára és 9 órakor már elkezdhettük a túrát.

Egy kilométer megtétele után álltunk meg egy pihenőhelyen szusszanni egy kicsit, ahol ihattunk friss forrásvizet, mely a nagy melegben igazán jól esett. Ezután egy hosszú felfelé vezető úton túráztunk tovább. Elmentünk egy kolostor mellett, mely még a tatárjárás előtt épült és ahová Nagy Lajos is szívesen látogatott el. Több növénynek és fának a levelét is leszedtük, hogy otthon kipréselve növénygyűjteményt készíthessünk belőlük. A hegytetőt majdhogynem elértük és csak pár kilométerre volt tőlünk Szilvásvárad. Ekkor lefelé vettük az irányt, de még nem tudtuk, hogy utunknak még csak a felét tettük meg. Következő hosszabb pihenőnk a Bánkúti pihenőhely volt. Az utolsó kilométerek már szinte „akadály pályák” voltak A kidőlt fatörzseken átmászni nagyon mókás volt, épp úgy mint a furcsa alakú sziklákon mászkálni. A tervezett útvonalat (12 km) a várt eredménytől 45 perccel hamarabb tettük meg.

Nagyon kellemesen töltöttük el a délelőttünket. A kis létszám miatt jobban megismerhettük egymást. A jövő évi túrákon is szívesen részt veszünk.

Köszönjük Juhász Judit és Paradiz Viktórija tanárnőknek a túra megszervezését.

Lovász Anett és Puskás Dorina, 8/5 osztály

A maroknyi diáknak, akik a tanév folyamán eljöttek velünk szeretnénk köszönetet mondani és bízunk abban, hogy a jövő tanévben még többen csatlakoznak hozzánk. Kellemes időtöltést és kikapcsolódást kívánunk a nyári szünetre!

Paradíz Viktórija, Leskó-Sallai Beáta, Juhász Judit testnevelők

Tetszik: 
Average: 5 (1 vote)

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer