Jelenlegi hely

Adventi kirándulás Bécsben

Adventi kirándulás Bécsben

2014. december 13-án hajnalban indultunk az Avasi Gimnázium parkolójából, hogy megcsodáljuk a karácsonyi díszbe öltözött Bécs belvárosát. Az első megálló a bécsi Természetudományos Múzeum volt. Rövid megbeszélés után kisebb csoportokban fedezhettük fel a múzeum érdekességeit. A dinoszaurusz teremben nem csak az őskori állatok csontvázait találtuk meg, de egy hatalmas, mozgó Alloszaurusz is várt ránk. A további termekben az őskori rovarokat tekinthettük meg, meteoritokat vizsgálhattunk, megnézhettük Mária Terézia gyönyörű ékszereit, vagy megcsodálhattuk a világhírű willendorfi Vénuszt. A körséta után a múzeum előtti téren álló karácsonyi vásárt is bejártuk, a hidegben jól esett egy bögre forró Kinderpunsch.

A múzeum után átsétáltunk a Hősök terére. Itt elváltunk, és 3-4 fős csoportokban jártuk Bécs utcáit. Megnéztük a 70 m magas Stephansdomot, ami a bécsiek egyik legnagyobb büszkesége, vásároltunk a Kohlmarktstraßen, a világ egyik legismertebb bevásárló utcáján, és még egy rövid ebédre is volt időnk. Ezután a városi Operaháznál találkoztunk, majd innen együtt mentünk tovább a Schönbrunni kastélyhoz.

Az idegenvezetés előtt 30 perccel kellett érkeznünk, hogy meg tudjuk venni a jegyeket. Amíg tanáraink ezt intézték, mi rengeteg képet készítettünk a gyönyörű kastély előtt. Mint mindig, most is rengeteg turistát vonzott a Habsburgok egykori nyári rezidenciája. A múzeumi idegenvezetés után megnéztük a kastély kertjét, ekkorra már besötétedett. Rövid időnk volt még arra, hogy a kastély előtt található karácsonyi vásárban szétnézzünk, vásároljunk, majd választhattunk, hogy felsétálunk-e a kastély kertjében található gyönyörű kávézóhoz, vagy inkább a vásárban nézelődünk tovább. Legtöbben úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk, nézzünk meg mindent, amit lehet, így mi is csatlakoztunk a kávézóhoz sétálók közé. Innen gyönyörű kilátásunk nyílt az karácsonyi fényekben tündöklő bécsi estére.

A séta után visszamentünk a buszhoz és sajnos a következő úti célunk már az Avasi Gimnázium parkolója volt. Az egész napos séta után egyik szemem sírt, másik nevetett, hogy haza kell mennem. Bécs lenyűgöző volt, és ez az egy nap nem volt arra elég, hogy mindent alaposan megnézzek. A kirándulás során nem csak történelmi és természettudományi téren tudtunk meg érdekességeket, de országismereti tudásunkat is bővítettük.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Juhászné Gál Anikó, és Puskásné Kiss Éva tanárnőnek a bécsi kirándulás megszervezését.

Pavlikovics Rebeka (9/2)

Tetszik: 
Average: 5 (1 vote)

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer