Jelenlegi hely

Krakkóban jártunk...

Lengyelországi tanulmányi kirándulás
Krakkó, 2014. június 2-4.

Csoportkép ZakopánébanCsoportkép Zakopánéban

Indulásunk reggelén, június 2-án mindenki kicsit még álmosan, de útra készen gyülekezett a kisbusznál. Úti célunk Krakkó volt, Lengyelország második legnagyobb városa. Az utazás célja első sorban a nyelvtanulás volt, így prezentációkat is készítettünk a meglátogatandó nevezetességekről egymásnak angolul, valamint egy kvízt is összeállítottunk „Ki tud többet Lengyelországról és Krakkóról?” címmel.

Krakkó főterén, háttérben a PosztócsarnokKrakkó főterén, háttérben a Posztócsarnok

Pár óra fárasztó utazás után Zakopanéban álltunk meg várost nézni. Itt természetesen nem hagyhattuk ki a híres-neves sajtpiacot sem, ezért első utunk oda vezetett. Miután mindenki jól bevásárolt a sajtból és a híres lengyel Wawel csokigyár édességeiből, a busz tovább indult és nem sokára meg is érkeztünk Krakkóba. Lepakoltunk a szállodába, majd az óvárosba siettünk, Krakkó gyönyörű főterére, ahol megnéztük a posztócsarnokot, és a körülötte lévő nevezetességeket, mint például a Mária templomot.

Mögöttünk a Mária székesegyházMögöttünk a Mária székesegyház

Másnap reggel a krakkói királyi várba, a Wawelbe sétáltunk el, ahol megtekinthettük a mesésen helyreállított és korabeli bútorokkal berendezett szobákat és termeket, majd Leonardo da Vinci híres és felbecsülhetetlen értékű festményét, a „Hermelines Hölgyet” tekintettük meg. Az idő sajnos nem kedvezett számunkra, az eső szitált és az ég borús volt, így míg a Jagelló Egyetem felé igyekeztünk eléggé átáztunk. A Jagelló Egyetem Lengyelország és Közép- Kelet Európa legrégebbi egyeteme, 1367-ben alapították. Itt tanult Kopernikusz, a heliocentrikus világképet megalapozó híres csillagász is. Körbevezettek minket a régi kollégium épületében, ami többünket a Harry Potter filmek Roxfort iskolájára emlékeztetett, közben angol nyelvű idegenvezetőnk érdekességeket mesélt a helyről, valamint az itt tanító professzorokról és diákokról. Az belső udvaron megnéztük a zenélő órát, ahol a „Gaudeamus igitur” dallamára az egyetemhez köthető híres lengyel történelmi személyek figurái vonultak ki.

Kopernikusz szobra a Jagelló Egyetem előttKopernikusz szobra a Jagelló Egyetem előtt

A harmadik napon délelőtt a repülőgép múzeumban kezdtünk. Itt a legrégebbi, kezdetleges repülőgépektől kedve a ma használatos vadászrepülőkig szinte minden megtalálható volt. A múzeum után Schindler gyárába buszoztunk át, ahol egy idegenvezető végigkalauzolt minket a gyárban megrendezett „Krakkó a második világháború idején” című rendkívül újszerű és szemléletes kiállításon.

A krakkói Repüléstörténeti Múzeum bejáratánálA krakkói Repüléstörténeti Múzeum bejáratánál

II. János Pál pápa helikoptereII. János Pál pápa helikoptere

Délután fájó szívvel, de felejthetetlen élményekkel hagytuk el a várost és hazaindultunk. Reméljük, hamarosan újra lesz még lehetőségünk ellátogatni Lengyelországba; nagyon várjuk, hogy a lengyel-magyar cserekapcsolat folytatódjon az Avasi Gimnázium és a gliwicei középiskola között.


Putnóczki Fanni, 10/5
2014. június 10.

Búcsú a Magas-Tátra csúcsaitólBúcsú a Magas-Tátra csúcsaitól

Tetszik: 
Average: 5 (3 votes)

Avasi Gimnázium

Az iskola címe:

3524 Miskolc, Klapka György u. 2.

E-mail:

titkarsag@avasi.hu
avasi.gazd@gmail.com

OM azonosító: 029 264
Telephelykód: 001 (KLIK 048 007)

Telefon

   +36 (46) 562-289 porta
   +36 (46) 562-287 tanári
   +36 (46) 562-289 titkárság
   +36 (30) 460-1886, +36 (30) 462-9377
   +36 (46) 366-620 igazgató
   +36 (46) 562-286 gazdasági iroda
   +36 (46) 364-603 testnevelői és konyha

Fax: +36 (46) 562-290

QR-kód

Web

A honlappal kapcsolatos észrevétel, vélemény, javaslat, kérdés...kapcsolat

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer