A francia menő - 2020. február
A Nemzeti Tehetségprogram és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt NTP-KNI-19-0023 pályázat segítségével az Avasi Gimnázium tehetséges diákjai részt vesznek egy tehetséggondozó programon. A fejlesztő foglakozások során jobban megismerik a frankofón kultúrát, majd tudásukat megosztják társaikkal.
Segítenek a regionális frankofón ünnepségek lebonyolításában. Létrehoznak egy szabadulószobát, ahol társaik próbára tehetik tudásukat. Előadásokat, bemutatókat tartanak, és ellátogatnak a budapesti Francia Intézetbe.

Nyek-es találkozó - 2020. február
Igen, a francia menő. Aki menő, az ismeri a francia kultúrát. Ilyen menők az Avasi Gimnázium diákjai, akik a Nemzeti Tehetségprogram és az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatának segítségével elmélyítik civilizációs ismereteiket, majd tudásukat megosztják társaikkal.
Ennek első fontos állomása a Nyek-es találkozó volt. A délutánt a 10/2-es osztály diákjai szervezték. A csoportok bemutatkozása után egy izgalmas vetélkedőre került sor.
A résztvevők nemcsak ismereteiket gyarapították, hanem finom francia süteményeket is kóstolhattak.

Frankofónia - 2020. március
Az Avasi Gimnázium évek óta fontos helyszíne a regionális frankofón ünnepségsorozatnak. Iskolánk az idén az egyik szervezője a rendezvénynek, és helyszíne is számos programnak. Meghirdettük hagyományos versenyünket is a francia kultúrát szerető diákoknak.
Tehetséges tanulóink pedig segítenek a megvalósításban, egy országos vetélkedő szervezésében, szerepelnek a megnyitón, előadásokat tartanak társaiknak a frankofón kultúra kiemelkedő alakjairól.
A program megvalósítását a Nemzeti Tehetségprogram és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázat segíti.
Gyertek! Ünnepeljetek velünk!

Európa-nap - 2020. szeptember
Az Európa-nap keretében diákjaink Európa frankofón országait nemcsak képekben és zenében, hanem ízekben is felidézték. Szellemi és fizikai kihívásokat is tartogatott ez a nap. A részt vevők próbára tehették ismereteiket az online szabadulószobában. Szerencsére többen kiszabadultak, és a sikerélmény mellé ajándékot is kaptak. A vállalkozó szelleműek pedig megismerhették a franciák kedvelt sportját, a pétanque-ot.
A kóstolót és a nyereményeket a Nemzeti Tehetségprogram és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázat segítségével vásároltuk.

Pályázati beszámoló
A Nemzeti Tehetségprogram és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázaton iskolánk lehetőséget nyert egy olyan tehetséggondozó program megvalósítására, mely elmélyíti diákjaink nyelvi és civilizációs ismereteit.
A pályázat lehetőséget adott gazdagító órák és programok szervezésére. Sajnos a járványhelyzet miatt a szakmai programok nagy részét nem tudtuk megvalósítani.
Civilizációs foglakozások keretében készültünk a Nyek-es találkozón tartott bemutatókra, a regionális frankofón találkozóra és az Európa-napra. A legjelentősebb rendezvényünk, a regionális találkozó megnyitóját március 19-re terveztük, azonban ez a programsorozat a járvány miatt elmaradt.
Le kellett mondanunk a budapesti kirándulásról is. A frankofónia tavaszi ünnepén szerettünk volna ellátogatni a budapesti Francia Intézetbe. Nem tudtuk megszervezni csak online formában a szabadulószobát, és az általunk meghirdetett országos versenyre beérkezett pályázatokból sem tudtunk összeállítani egy kiállítást.

Letölthető fotógaléria (pptx) »»
