Kutató Diákok Élet- és Környezettudományi Tematikus Konferenciája
Gergely Milán 9/5 osztályos tanulónk újabb kiváló eredménnyel tért haza a hétvégén.
Előzetesként szükséges tudni, hogy tavaly a Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny döntőjében ért el szép eredményt, ahol a korábbi, hangyákkal kapcsolatos megfigyeléseit mutatta be, és így a kiselőadás kategória különdíjazottjai között második helyezést ért el. A témájában való jártasságának elismeréseképp pedig meghívást kapott szekcióvezetői rangban a zsűri egyik tagjának nyári szakmai táborába.
Kutatásait folytatva ebben az évben Hajdúszoboszlón ért el sikert eredményei bemutatásával a Kutató Diákok Országos Szövetségének tematikus konferenciáján. A kétnapos rendezvény második napján került sor Milán szekciójára. Előbb egy 10 perces prezentációban kellett bemutatnia a diákoknak a kutatási munkájukat az előkészítéstől kezdve a tényleges tevékenységen át az eredményekig, majd a végső következtetésig. Ezt egy 5 perces szakmai beszélgetés követte, ami a zsűri különböző, olykor lelkes, olykor zavarba ejtő kérdéseivel kezdődött, de a közönség is tett fel kérdést egy-egy diáknak.
A prezentáció és a szakmai beszélgetés alapján a szekciójából bejutott a Kárpát-medencei döntőbe. A konferencián elért továbbjutása azért különösen szép eredmény, mert alsó korhatár nélküli a megmérettetés, viszont akár első éves egyetemisták is azonos kategóriában versenyeznek a kisebbekkel. Korával a legkisebbek közé tartozott, a versenyzők többsége ugyanis a 10-12. évfolyamba jár jelenleg.
Gratulálunk Milánnak és sikeres felkészülést kívánunk neki a Kárpát-medencei döntőre!
